Photoshop tutorial - Vektoros rajzolás
(Dolgó Szilárd)


• Bevezető
Bizonyára nyilvánvaló, hogy a Photoshop nemcsak raszteres, hanem vektoros objektumok készítésére is fel van készítve. Néhány trükkön keresztül bemutatom, hogy hogyan módosítható és egészíthető ki egy vektoros görbe toll eszközök használatával.

• Lekerekített téglalap
Rajzoljunk egy lekerekített téglalapot úgy, hogy beállítjuk az eszközsávon a lekerekítés mértékét, valamint azt az ikont válasszuk, amellyel csak a görbét rajzolja meg. Következésképpen amikor megrajzoltuk, nem fogja kitölteni, kifesteni a görbe által elfoglalt területet.


• Szerkesztőpont hozzáadása
Válasszuk annak a toll eszköznek az ikonját, amelynek sarkában egy plusz jel található. Vigyük az egérkurzort a görbe fölé, és nyomjuk meg az egér bal gombját. Láthatjuk, hogy ahol a görbére kattintottunk, négyzet alakú pontokkal egészült ki.


• Görbe mozgatása - Pont transzformációja
Ha a görbén lévő pont sötét árnyalatú, és az összes többi pont közepe világos, akkor az előző, kijelölt pontot a nyíl billentyűkkel mozgatni tudjuk. Válasszuk most a "Pont traszformációja" eszközt, kattintsunk egy csomópontra és tartsuk nyova az egér bal gombját, majd húzzuk el egy kisebb távolságra. Azt tapasztalhatjuk, hogy a ponthoz segédvonalakat adódtak, amelyeknek a végén szintén kisebb pontok vannak. A segédvonalak segítségével módunk van a görbe alakján módosítani, illetve a görbe vonala a csomóponton mindig átmegy és minegy a segédvonalakkal csomópontbeli érintőt, irányt határozhatunk meg.


• Görbék fül - a panelen
Ha képen látható fülön tárolódnak a megrajzolt görbék. Ha egy független, új görbét rajzolunk, akkor azt érdemes új rétegen (görbék panelen) létrehozni. Ha a görbe nem látszik a rajzvászonon, akkor csak a görbéhez tartozó rétegre kell kattintani.


• Körülrajzolás - kijelölés
Lehetőség van az alábbi funkciókat végezni a létrehozott görbékkel görbék panel alsó ikonjaira való kattintásával.
Görbe kitöltése festőszínnel - Görbe körülrajzolása ecsettel - Görbe kijelölése

          

 Ha most weboldalt rendel, ingyen hirdetjük oldalát egy hónapig!

 1 - 5 oldalig cégbemutató honlap készítése. Megrendelő kiválaszt egy javasolt sablont.
25e +ÁFA   

 12 - 15 oldalig portál jellegű honlap. Vendégkönyv, adminisztrációs felület, egyedi design.
50e +ÁFA   

 Kérjen árajánlatot KAPCSOLAT menüpontnál. Oldalszámra nézve korlátlan, többnyelvű.
NYITÓOLDAL •  HÍREK •  REFERENCIÁK •  KAPCSOLAT •  RÓLUNK •  BANNERCSERE